ÉBRED AZ ERDŐ

Felkelt a nap,fény sugarait szórja,
énekelve köszönti,az ébredező madárka.
Ébredezik az erdő, a rét már senki sem alszik,
madarak éneke, messzire elhallatszik.
Harmat ül az ágon, fénye megcsillan,
napsugár éri rögtön elillan.
Fényesen ragyog a nap, a szellő sem lebben
dalol a madárka, egyre ékesebben.
Felkelt a kacsa hápog a réten,
zümmög a méhecske, röppenésre készen.
Szárítgatja szárnyait a meleg napsugárban,
aztán megfürdik, a harmatos virágban.
Te meg madárka dalolj, örülj a nyárnak,
míg a szép napok le nem járnak.
Majd jön a hűvös őszi szél, színesbe öltözik a 
táj.
 

Dalold ma

JÓ REGGELT

Szunyókál már az égen a sok csillag,
megrebben az ébredező víz tükre.
A folyóra a csodálatos hajnal fénye pislant,
s ragyogást dobott tengerkék egünkre.
A fűzfák is mosollyal ébredtek,
hajnali pára tisztára mosta őket,
zöld levelük csillogva büszkén rezegtek,
a tavaszi szelőtől, sarjadó levelek.
Én meg csak nézek felfelé, azt nézem 
hol kezdődik a végtelen.
De mit is látnék ha nem a csodálatos felhőket!
Vajon mit takar a messzeség?
Mellettem mit rejthet a lombok árnyas 
oldala, miért vágyom feljutni oda?
Hallgatózom mit susog mesél a szél,
szétfújva pár ágat a lombok közt, úgy hagyja szárnyalni 
rajongó kis lelkemet.

A HANSÁG

Csak ne lenne olyan gyönyörű, a Hanság a hajnalok a víz, az erdő a növények, az állatok! Ha az ember, a természetben van látja, ezt a csodát, minden szomorúságát bánatát elfeledi.Este a naplemente, az égbolt alján, mikor feljön hold, és a folyó vize, mint egy nagy, ezüst álom nyújtózik a fényében. 
Sokszor félek, hogy ha megmozdulok, megtörik a csend, és vele a varázs, és szertefoszlik ez a szépség. Barátaim a természet egy nagy csoda,szeressétek a földet
mert ha föld nincs élet sincs.

NYÁRI ÉJSZAKA

Aranyszínű fényét hinti a hold, 
varázslatos csendbe merült a Hanság.
A kosza szél is megpihent, nem ring sem levél
sem fűszál,mozdulatlanul állnak a vízparti fák.
Most minden élet csendesen megpihent,
csak illata van a tájnak.
Holdfény csend, mozdulatlan néma árnyak,
szikrázó csillagok a felhők árnyékában.
Én meg csak állok, az álmodozó hatalmas fák alatt,
csendes nyári éjszakában.
Gyökeret ver a lábam, elhagy minden gondolat 
csak az öreg fák álmát, álmodom gondtalan.

NYÁR VENDÉGEI

Közeleg a nyár, benépesült a fecskefészek
az eresz alatt, a kéményen vígan ül egy gólya, a fészkében a magasban.
Ők a nyár vendégei, egy két hónapig, aztán útra kelnek szellők szárnyain.
A messzeségben az égnek magasán, táncot jár a napsugár,
látom a kis felhőket, mint körbe körbe repülnek.
Vagy nem is repülnek, csak én látom úgy őket?
Csak úgy képzelem, talán hogy velem együtt, repül a világ?
Gondolatom, nem tudom hol járt, mosoly, és könny 
bús mosolygás, hogy nemsokára véget ér a csodás nyár.
Elrepülnek a nyár, szívesen látott vendégei a fák lombjai, 
s a mező virágaik, búsan követik.
Bús mosoly vidám könnyek de tudom a nyár vendégei 
jövőre újra eljönnek.

JÓ ÉJSZAKÁT

A nap lerakta aranyló koronáját, 
kisvárosunk kék egén.
Itt piheni ki égi fáradalmát,
az erdő közepén.
Csak a csillag áll az égen, ő
tartja az ég, szürke fátylát.
A levél sem mozdul már,az udvaron
ér, az esti homály.
Érzem az álmot mint, fűre fára
lesszál.
De nem nem én még sem álmodom,
egy csokor virág van, a kerti asztalon.
Én boldogan be szívom, az illatát 
így kívánok mindenkinek, jó éjszakát.

INDULÁS

Halászni való, idő van ma, korán útra kelek,
Szeretik a halak is a csendéletet.
Háló haltartó a zsákban,indulok is nyomban.
amint kiérek, felszerelem hálómat.
Míg a hálót húzom, megpillantom a folyóparti világot,
mindent jól megcsodálok.
Réten csillog a felkelő napsugár, harmatos fűben
egy szöcske ugrál.
Langyos szellő ágat fúja, jobb a parton mint a nagyvárosban.
Míg merengek a tájban,ha jól hallom a nádat
egy hód rágja.
Keszeg csapat úszik a part közelében,
buborék nő, a víz tükrében.
Lassan megy az idő, de türelmesen várok,
halat a hálóban, nem látok.
Halászlevet nem eszünk estére, 
de a szép nap a szabadban, így is megérte.
Esteledik, beszürkül az ég is,
indulok, haza hisz halat nem is fogtam 
várnak odahaza mégis.

BÚSLAKODIK A NYÁR

Búslakodik a nyár, szomorúan néz
fecskére, gólyára, és minden vándor madárra.
Közben meg megáll, könnyes szemmel 
tekint,a sárguló határra.
Elszárad a sok virág, augusztus is a végét, járja már.
Mindjárt megint újra itt az ősz! 
A sok szép nyári emléket,
széjjel fúja, mint a száraz faleveleket.
Szeméből hullanak a könnyek, az elmúlást siratja,
vajon lesz e nékem, újra tavasz, mely a virágokat ki fakasztja.

VIHAR 

Öreg fűzfa alatt, húzom a hálót csendesen boldog a szívem kint, a természetben. Feltekintek az égre, kicsit megremeg a szívem bús mogorva felhők, gyülekeznek az égen. Esőcseppek ott születnek éppen, már hallom hogy jön a vihar, mennydörgéssel. Sötét van, a nap is menekül, a cikázó villámok elől, csak én állok, a fa alatt egyedül. Az eső ömlik már az arcomra, a szél tépi ruhámat. Ilyenkor a világ, olyan zord és kegyetlen, ide lentről ha felnézek. Ahogy így gondolkodom, egy magamban a morcos felhők, tova szaladnak. Mint álomból ébresztő, tündöklő mosoly, a nap újra, ragyog odafentről.

REGGEL A VÍZPARTON

Ma reggel mikor a vízparton állok, nézem azt a csodálatos világot! Míg húzom a hálót csendben egy öreg fűzfa a túlsó parton büszkén tartja fejét.Hirtelen megtörik a varázs, egy hal ugrik fel éppen,
rácsodálkozik a világra, majd eltűnik a mélyben.Egy jégmadár szált le mellém, a nádra olyan volt, mintha a víz mélyéről szállna, zuhanva egy halra csapott le, meg is fogta nyomban.Én pedig húzom a hálót tovább, és azon gondolkodom milyen csodás a világ, a nap szórja rám a fényét,
csodás ez a táj, a lelkemben őrzöm ezt a békét. Nagyon szép nap volt ez megint kint a csodálatos természetben! De ki nem hiszi az írásnak járjon utána ennek a csodálatos mese világnak!

A PARTON

A folyóvíz úgy vonz magához engem,
mint a felhőt és mint a madarat.
Itt szoktam állni a fűzfák alatt,
a víz felett, halálos őszi csendben,
és odalent fordítva ringatóznak
a fűzfák, meg a bokrok, meg a csónak.
Kár, kár nekem a partról hazajárnom,
a fordított fűz volna jó irányom,
egy szebb világba lépnék gondtalan,
ahol mindennek fordítottja van.

VALAKI HIÁNYZIK

Mikor a vízparton vagyok
oly nyugodalmas a táj,
valaki hiányzik valami fáj.
Tükörsima a folyó, a fa árnyéka
a vízre ráhajol, madarak énekét
hallgatom. Te öreg folyó, talán hozod a régi
időkből, a csodás élményt
s el akarsz mesélni, sok régi szép mesét?
Most hova futsz ott és mostan itt,
keresni látszol valakit? Csak nem a halász, ember
keresed néma csenddel?Ő már nem jön, velem többé hálót emelni,
halat nem tud benne lelni.Elment ő már, nagyon régen 
az örök folyó partjára megpiheni.
Ő volt a halász, az én apám, kit keresel de nem találsz
néma csenddel, a folyó partján.

ÉJSZAKAI CSEND A PARTON

Csend van nélkületek, elveszített barátok, távol vagytok tőlem,
elképzelem arcotokat a víz tükrében.
A folyó reszkető vízén ragyog a hold fénye,
a hold fürdik a főcsatorna vizében.
Az emlékeket a folyóparton újra élem,
sokszor a holdfényben,
hangotokat hallani vélem,
a hullámzó folyó vizében.
Lassan megcsillan a víz tükrén a felkelő nap,
mint ezer csillag, táncol a hullámokon az új nap hajnala. 
Hamar eltelt az éjszaka,
most látom, a hold helyét átvette a napsugarak mosolya. 
Most haza kell mennem régi jó barátok, elvesztet öreg halászok,
de mikor a hold fénye újra a folyó vízén ragyog, ígérem újra a parton vagyok.

TAVASZI SÉTA

Rábca partján sétálgatok én,
hol a vadkacsák repkednek gondtalan.
Körbevesz a sűrű lombkorona,
ahogy,a nagy öreg fák közt
átjár mindent, a tavasz illata.
Vén fűzfák sóhaja száll felém,
gondom elszáll nyomtalan.
Boldogít engem a csodálatos,
táj távol Jánossomorja hangos zajától,
mert itt minden szép jó kedvűen dalol, a sok madár.
Ilyenkor minden bánatom fájdalmam messze költözik.
Hirtelen a távolból kutyák hangos ugatása hallatszik,
megriadt nyúl szalad el mellettem a bokorba ugrik.
Egyszer csak felhangzik egy harang kondulása,
egy kis falu van itt a közelben Rábcakapi.
Gyorsan elszaladt az idő lassan haza kéne menni.
Csodálatos volt ez a nap, is a Rábca partján sétálni,
jövőre ha eljön a tavasz újra visszatérek,
mert minden alkalom felüdülés nekem.
Felejthetetlen érzés, amit az ember ott érez
béke, és nyugalom.
Aki nem hiszi, ezt el nekem menjen ki a folyó partra, egy szép tavaszi napon.

NAPLEMENTE A FOLYÓNÁL

Esteledik nap a folyópartján nyugovóra készül.
nem maradt más,utána csak sok szomorú felhő.
Lassan puha sötét bársony borul az égre,
az öreg Hold,is magasra kúszik mindjárt ennek a napnak is vége.
Hirtelen morcos szél fut végig a parton,
nézem, ahogy lassan kialszik egy égi lámpás.
Alszanak a fák, a bokrok levelük sem zizzen,
béke van mindenhol, semmi meg nem rezzen.
Bólogat a nád, alszik már zajos madár népe
fejét szárnya alá dugta a kis réce.
Mellettem nem messze hattyú család alszik,
összebújnak, így egyikük sem fázik.
Az éjszaka sem tart örökké,
lassan elszáll, s válik láthatatlan köddé.
Holnap helyére majd új nap lép, egy még szebb,
talán én is újra a parton, leszek hogy a csodálatos, naplementét megnézzem.

KÖZELEG AZ ŐSZ 

Lassan elmúlik a nyár, az ősz a ködös,hajnalokra vár . Színesbe bórul a táj, a megfáradt fák leveleiket siratják. Megszűnik a hangos madár ének, útra kel az erdő népe. A szél vígan dalolász, az út porában,a levelekkel táncot jár. Ilyenkor csodálatos az erdő, mikor színes ruhába,öltöznek a fák. Gyönyörködöm míg lehet,a nyári tájban, magamba szívom csodálatos illatát. Közelegnek a hűvös őszi reggelek, öltözzetek meleg ruhába, emberek.

ERDŐ 

Süt a nap az erdőre,árnya sincs a fáknak, mind a tűző, napon állnak. Sehol sincs egy felhő,leveleknek árnyat szövő. Nem hallatszik, ember hangja ki ott jár, az erdőt jobban hallja. Szaladó vadak lába alatt, roppanó letört ágakat. Ahogy a sikló a fűben, siklik lágyan a kosza szél megrezzen, a fű szálban. Bogaraknak zümmögése sűrű bokrok aljában madár szárnyak, suhogása a magasban. A természetben nincs, tegnap holnap minden egy zajban, össze olvad. Ez egy hatalmas hangos ének, ezer arcú örök élet.

SZÉP ÁLMOKAT

Szép álmokat mindenkinek, ezüstösen fénylő csillagokat. Közeleg az este, lassan mindenki nyugovóra tér. Az emberek lelkében, már csak a csend zenél . A hold ragyog, ezüstös fénnyel az égen, fáradtan szunyókál az éjben. Szeretet és béke költözőn szívetekbe aludjatok és álmodjatok szépeket.

ESŐCSEPPEK

Esőcseppek hullnak a porba, csillognak a vízcseppek mosolyogva. Hűsítő permetben fürdik a táj,fel frissül a sok virág. Elbújik a fáknak lakója, zöld levelek alá vidáman. Szomorúan susog az akác,az eső szaggatja ruháját. Hullik a fáknak leszakadt ruhája, a fűre úgy vetnek ágyat, a közelgő éjszakának.

BARÁTAIM EMLÉKÉRE

Miért ostoba, és értelmetlen ez a halál, mikor az élet neki, annyi más szépet kínál. A múlt képei derengenek előttem, emlékszem,a barátokra, azóta is szívemet, tépi a bánat. Miért kellett elmennetek, oly hirtelen kérdezem? Választ soha nem kapok, talán a történtekre. Már rég elmentetek, rólatok csak a sok régi, emlék mesél. Családotok volt, kiket itt hagytatok, minden sok szép dolgot mit, megálmodtatok. Másol építettek már új világot,szemetekbe az angyalok szórják az álmot. Istentől csillagokat kaptatok, s közben itt a földön, semmi sem változott. Gondolatim hozzátok mindig elérnek, a fénylő csillagok, közt elférnek. Emlékezem rátok, minden nap gyertyát gyújtok értetek, ha lemegy a nap. Drága jó barátaim, nézzetek le most az égből, adjatok nekem egy keveset, a fényből.

NYÁR

Sétálok a utcák fái alatt,nézem a szomjazó növényeket. Fű, fa és bokor,földre hajolt, a nap tüzes sugaraitól. Nagy melegben a madárka sem dalol, szellő sem rebben, a megfáradt ágakon. Dolgos méhecske is egy levélen liheg, bizakodva talán jő egy kis szellőcske. Az utcai pad is forró leülnöm kár,ni csak eltűnt a napsugár, arcára egy huncut, felhőcske szált. Nyári szél,egyszer csak egyre jobban szalad, a poros utakon lábán melegtől elsárgult, levelek hada lovagol. Izeg mozog megremeg, hull az eső csepp lefele, a nővényeket jól megöntözi, jó kis zápor mindenkinek enyhítő, de hogy jött tovább szalad, a kis felhő. Egy félóra múlva látom a csodát, amerre nézek, éledezik a sok virág. Madarak énekelnek fen a fán, újra ébred a világ, milyen csodálatos ez a nyár.

ERDŐBEN

A Hansági nagy erdőben. most van a nap ébredőben, sugarait már ontja,a gyöngyvirág szirmait bontja. Reggeli harmat rezeg az ágon, fénye meg-megcsillan, ha a napocska rásüt, gyorsan elillan. A szél kapaszkodik a fűszálban, vízi sikló siklik lágyan. Nagy fák suhogása, fakopács kopogása, meg rezzent vadak, lába alatt reccsenő, kidőlt fák ága. Figyeljetek mostan,vidám ének zeng fönn, a magasban. a pacsirta párját köszönti dalolva. Nincs az erdőben, ma és holnap, minden hang a zajban összeolvad, hatalmas és hangos az élet,járjatok utána csodáljátok meg ezt a sok szépet.

EGY NYÁRI ESTE A PADON

Egy nyári este, egyedül ülök a padon feltekintek az égre, ragyognak a csillagok. Megpihen a természet, szendereg a táj lágyan ringatódzik, a kerti tavon a fénysugár Még nem jött fel a hold sötét van,a szellő is lustálkodik meg sem moccan. Elfáradt a vadgalamb a diófára szállott, a tavirózsa mosolyogva, szirmaival takarózva, pihen álmában. Fejem fölött halkan közöz egy denevér, a vacsoráját kergeti szegény. Néha megcsobban a víz, egy halacska felugrik körül néz, és gyorsan eltűnik. Olyan nyugodt, békés,ez a nyári est a lelkem ennyi szépségtől, szinte bele remeg. Szép volt ez a mai nap,de a nagy melegben elfáradtam, a padról felkelek,lassan aludni indulok. Csak a sötétség nem fáradt aki körülöttem, feketén sompolyog, ágyamig, ő kísér utamon. De holnap újra a padon ülök csendesen és a csodálatos csillagokat figyelem.

LASSAN LESZÁLL AZ ÉJ 

Lassan leszáll az éj, a Nap is fáradt egész nap a hosszú útját járta. S ha eljön a Hold, az éjszaka vándora, Vigyázzon rátok, az ég legszebb csillaga! Csend van az utcán, minden madár hallgat egyedül most csak a tóban, a békák kuruttyolnak. Odébb a fűben, egy tücsök ciripelni kezdet most aztán véget szakadt, az est csendjének. Hát hallgatom az állatok, csodás koncertjét most ők szolgáltatják, az altató zenét. Míg a koncertet hallgatom, lassan el is állmosódóm. Ezért szeretnék kívánni, mindenkinek jó éjszakát! Álmodjátok az álmok, édes nyugodt álmát. Forró szeretettel zárok, mindenkit a szívembe! Ezért küldöm-e kis, verset emlékbe, rejtsétek el, őrizzétek meg. Hogy szívetekben maradjon, emlékem örökre. Ha egy csendes estén olvassátok-e verset. Jusson eszetekbe ki írta Nektek.

KICSI VÁROS 

Kicsi város, ahol több mint negyven éve élek, ide mindig vissza vágyom, akár merre is legyek. Mert itt van jó levegő, szeretem az udvarban nyíló virágok illatát, a növények csodálatos zöldjét, a ringatózó búzatáblákat, meleg nyári estén. Sok szép kis házat, ahogy sorakoznak katonás rendben. Áldott halottaink is itt nyugszanak, e-földben poraik hullanak ránk, csillaggá vált szemmel. Nekem Ide köt a szívem, igen mert itt lakom, itt van az én otthonom, mert Jánossomorja az én szeretett kis városom.

Szép napot mindenkinek! 

Kedves rokonok és barátok! Hidat épít a napsugár, ég és föld között, köszöntsön rátok, nyugodt nap és sok öröm. Nyíljatok ki bátran,mint a tavaszi virágok, s látni fogjátok ezt a kettős világot! Szeressétek egymást mert szép, az élet, ha néha gyötör is, vigyázzatok egymásra, még ha kicsit nehéz is. Kívánom,mindenkinek hogy ne szenvedjen, semmiből sem hiányt,kerüljön el mindenkit betegség, és minden más! Hát legyen ez a nap a szeretet napja, remélem a jó Isten nekünk ezt megadja!

PIHENÉS 

Megvénült nyárfák alatt szeretek pihenni, ahova kis városom zaja, el nem hallatszik. Zöld lombok közt áttör az égbolt,a napsugár is rám ragyog. Hűs fák alatt leapadt évem, úgy érzem újra gyermek vagyok. Mint mikor az öreg fák koronáit megmásztam, hol a vadgalamb költ, vígan madarásztam. Még most is ha pihenni vágyom,öreg fák árnyékában akár hol is vár rám, a pihenő hely. Egyszerűen bár, öreg tölgyfa lenne a fejfám.

JÓ ÉJSZAKÁT 

A nap lerakta aranyló koronáját, kisvárosunk kék egén. Itt piheni ki égi fáradalmát, az erdő közepén. Csak a csillag áll az égen, ő tartja az ég, szürke fátylát. A levél sem mozdul már,az udvaron ér az,esti homály. Érzem az álmot mint, fűre fára le szál. De nem nem én még sem álmodom, egy csokor virág van, a kerti asztalon. Én boldogan be szívom, az illatát így kívánok mindenkinek, jó éjszakát.

EMLÉKEK

Szépségre szomjasan ragyog a szemem, a fák zöld fényében s túl az erdőn. A felhők túlvilági fényességgel, mosolyognak rám . hallom a víz csobogását, Ahol rég elhunyt, apámmal jártam a sok szép emlék belemerül a tájba,velem gondtalan. Rossz a világ de mégis úgy érzem én nem halt meg, itt van velem rám vigyáz. Valahol itt jár a félhomályban fák mögül vidáman néz fiára. Ha este csillagos az ég ő ott áll mellettem, mint rég simítja arcom s vele ,csobognak tovább álmaim.

CSEND

Fújja a tavaszi szél a fák levelét, élvezem a csend, minden percét. Távol a város zajától egyedül vagyok, minden csendes, vörös napsugarak vetülnek a tájra. Ezért a nyugalomért bár mit, megadok ilyenkor a fellegekbe, szál a gondolatom. Néha azt képzelem beszélgetek, jó Istentől kérdezgetek. S jött egy pillanat, a gondolat megszakadt, az idő elszaladt. A lombos erdő is nyugovóra, tér nemsokára a hold hűvösen, rám ragyogott. Este lett én meg lassan hazaballagok.

ÉBREDÉS 

Az éjszaka szürkesége hamar elszaladt egy kicsi csillag búcsúzik, utolsót pislant. Bárány felhők mögé kúszik a sötétség, egy szebb holnapot remél. Még álmos a rét,és a fák, fáradtan ébredezik, egy rókacsalád. Megint kezdődik a reggel, mosolyog a táj, fényben fürdik egy kismadár. Kósza szél suhan vidáman táncot jár az út porában. Felébredt a Hanság indul az élet én meg csak nagyokat nézek.

TÚLSÓ PART 

Csodálatos csillag gyújtsd meg lámpád! Súgd meg nekem, vissza térnek-e valaha kik elmentek, gyermektől rokontól, baráttól el se köszöntek. Ahogy a megtört gondolat elhagy engem, szeretteim rátok gondolok minden este. Te öreg Hold ki a csillag kévék alatt, fényesen mosolyogsz mond el nekik hiányoznak nagyon.

Ősz 

VÍZPARTON

A folyóparton ültem a lekaszált tetőfedőnád kévéin, s figyeltem a csendes tájat, melyre béke szállt. S még csendesebb, nyugodtabb volt a lelkem. Süketnémának hittem, szótalannak, az álomszuszék halak otthonát, szitakötők lebegnek vadászva böglyöt, szúnyogot. S tényleg csudásan szólott a folyó, Csak mondta a magáét lankadatlan, csillaghoz, csillámhoz hasonlító nyelven, de baljós értelmű szavakban. A gyermekkorról csevegett talán, Mikor még számlálatlanok az évek, S arról, mi nevet sem kapott, csupán Álom előtt idézik meg az éjek, S mily rettentő-csudás volt valaha Növényi szívvel, öntudattal élni. Erről beszélt a víz hozzám azon a Napon - de nem értettem őt.

FELHŐKÖN ÁT

Apám tudom Te már egy másik, földön jársz. Odafent a felhők közül egy másik folyót látsz, most szótlan vagyok, és túl komoly mert a felhőkön, nem látok át, jó volna, ha tudnám, mi bánt. Néha némán elkísérnélek,a partra az égi vizeken de az ég kapuját én nem léphetem át. De gondolatban együtt repülünk örökre, nincs idő se fájó pillanat. Lélektestünk immár nevetve, szabadon járja a szép emlékeket és álmokat.

KICSI FOLYÓ 

Kicsi folyó a Rábca, fentről alig látni sok eső után, apró tengert játszik. Víz alatt van olyankor,fű bokor itt-ott a víztől, nem is látni. Parton öreg fák,sok-sok évet megéltek fenn egyiknek ágán, egy madárnak, fészke széltől ringatózik. Ügyes volt ki építette,otthonának szánta oly szívesen megnézném őt, ha fészkére szállna. A sok szúrós bokor itt se nő az égig bökős ágak között szarka ,várat épít. Itt a viharos szél se jut előre,egyből fordul hátra,egy odvas fűzfát hajlítgat, rá egy másik fára. Nagy odúban szétnéz de már szárnyal rögtön tova ,ő az aki félénk mert ijesztő, az öreg fakopács,ki az odút őrzi. Sok lakója, van a vízpartnak,meséljem el sorba? Attól félek a mai nap,ehhez kevés volna. Ma megint nem halászok,vízparton bóklászok, kevés itt az idő, az is gyorsan szalad,addig nőjetek csak halak!

HAJNALBAN A VÍZPARTON 

Korán indultam szememet már rég elhagyta az álom, folyó partra érve lábam elé térdelt a tavaszi táj. Még a fűzfák bólogatnak lassan ébredezik a természet friss harmat fürdeti a téli álomból ébredező megfáradt öreg fákat, lágy hajnali szellő fújdogálva szárítja az ágat..A nap odafent egyet gondolt a tavasz, illatából egy jót kortyolt munkára fel lassan, az égre lopakodik, mert tőle borul zöldbe a világ. Madár dalt hallok, végre egy kis pacsirta tőlem néhány lépésre felemelkedett a levegőbe. Hallgatom, ahogy a madarak csicseregnek, körbe vesznek lassan ébred az erdő, vele együtt a mező tavaszodik zöldbe öltöznek a vízparti fák. A nap már horizont-tükrében elmereng, lassan indulnom kéne már, de holnap újra eljövök, mert a csodálatos természet engem mindig új vissza vár.

BÁNAT

Mikor folyó partra húz a szívem, hogyha lelkem fáradt gondok alatt roskad, bánatomat a vízpartra viszem. Apámra nagyapámra és halász barátaimra gondolok akik már nem lehetnek velem. Vigasztal a tág tér, nekem integet a felleg, a szomorú fűzfák sötét lombjai. Én olyankor szomorúan a tündöklő vízre nézek, és a hullámok ritmusán dobban meg a fájó szív.

ALKONY

Csak sétálok a régi szép emlékekkel a vízparton alkonyodik már, A délutáni nyugalomba most belefüttyent egy madár. Rózsaszín az ég alja; közeleg az est, S az idő a felhők közé már csillagokat fest. Süt még a nap, de már fenn a Hold Ez is egy átlagos vasárnap volt. Tavasz van már, januári tavasz, Hamarosan a Nap új rügyeket fakaszt. De most esteledik, esteledik már, És engem holnap egy új hétfő vár.

EGY TÉLI NAPOM A VÍZPARTON 

Egy téli napom a vízparton! A vízpart üres csupasz fák közt csak a szél kóborol mellettem parton száraz leveleket kerget, az ősz megmaradt emlékét. Hideg van senki sem jár most erre, csak én jöttem őrizni a csendet, társalogni a letűnt, idő már elfeledett emlékeivel. Közbe felhúzom a hálót, de halat még nem láttam csendben állok, figyelem ahogy az apró hullámok, játszanak a fényben míg tovaviszi tekintetem. Tőlem távolabb egy vidrát látok, hallal a szájában. Ő is a tavaszt várja a napsugár meleg érintését, hogy újra éledjen a vízpart, csendes reményekkel.Kezd esteledni már a nap is nyugovóra, tért haza kéne mennem, de előtte még felhúzom, a hálót párszor. Végül nagy nehezen elindulok, emlékeimmel hazafele a jó meleg szobába.

LASSAN BÚCSÚT INT A NYÁR

Lassan búcsút int a nyár, elsárgult leveiket lehullatják a fák. Villanydrótokon már fecskék sorakoznak, fiókáikat felkészítve a hosszú útra. Néha még látom a fészkén a gólyát,ő is útra készen áll már. Elkezdődött a szüret, szőlőnek mézédes illata, járja át a vidéket. Az ember amerre jár, érzi az ősz közelgő bús illatát Nyoma veszik lassan a tarka, virágos rétnek,a vándor madarak is haza térnek. De jókedvünk, mégis itt maradt a csodaszép nyárból, csak a virágok hervadnak el,mit szívünk úgy hiányol.

RÁBCA PARTJÁN GÁTŐRHÁZ

Rábca partján gátőr ház,
ha arra jársz,könnyen rátalálsz. 
Körülötte árnyas fák,kis kertjébe orgonák.
Ha arra járok, a ház előtt mindig megállok, 
a nyárfák hozzám, hajolnak az úton.
Ismerős bokrok, sóhajtják kérdőn,
hová tűntek, a beszédes tegnapok.
Árnyukban megpihenek, eszembe jutnak az emlékek,
Itt lakot Feri bácsi,gátőr volt az sok sok évig. 
De az évek elteltek, a jó öreg gátőr nyugdíjba ment,
a házikónak azóta új lakója lett.
Hiányzik a háznak régi gazdája, kivel mindig jókat beszélgettem,
ha arra jártam,szívesen fogadott engem.
Most is álmomban, olykor folyón ívelő öreg hídon át,ballagok
és látom a gátőrházat, ahogy a napfényben ragyog.

hogy a mi két macskánk, egy kedves kis cica.

SZÜLETÉSNAPOMRA DRÁGÁMTÓL

Születésnapodon mit kívánjak én? Egészen,igazán,és őszintén? Ropogós csülköt a tányérodba? Ezer halat a hálódba? Türelmet,örömöt,egészséget? Leírandó sok szép verset? Egyszerűen mindent,mit szeretnél? Kívánom,még sokáig boldogan élj ! Nagyon Boldog Születésnapot kívánok!

MÉG NEVET A TÉL 

Még nevet a tél, de már érzi hogy valahol messze a tavasz közeleg,jajgatva sírnak fel a fagyos szelek az égre, eltűnik a reggeli dér a napsugártól. Még nevet a tél, de tudja hogy ajándék számára minden pillanat, mely maholnap emlék lesz szívünkben, ha a tavasz át oson a fák alatt.